4.rész

4.rész

-MinAh vigyáz!!!!

-És mégis, hogyan?-kiabáltam hátra. A fal egyre csak közeledett, bennem pedig az adrenalin szint egyre csak nőtt. Hirtelen egy kósza ötlet hatására le ugrottam a deszkáról  ami egyenesen a falnak csapódva állt meg. A fiúk rémülten rohantak hozzám, de elég nagyot néztek amikor azt látták, hogy a földön fekve nevetek.

-Ez vicces volt- álltam fel.

-Te normális vagy? Ez neked vicces, azt hittem meg halsz- dorgált meg Zelo.

-Ugyan ne legyél már ilyen- és már mentem is a deszkáért, hogy egy újabb kort mennyek vele.

-Te meg mit csinálsz?-kérdezte YongGuk.

-Meg próbálom megint- mosolyogtam, mire Zelo kikapta a kezemből a deszkát.

-Hát biztos, hogy nem..

-De meg ígérted, hogy meg tanítasz- fordítottam neki hátat.

-Lehet, de mára elég volt- ment be a dormba.

-Nyugi, csak aggódik érted- tette vállamra kezét JongUp. Ez után a kisebb baleset után nem sokkal kaptam anyától egy SMS-t, hogy mennyek vissza, mert el kell mennem vele anyagokat venni a ruhákhoz. Mondanom se kell mennyi kedvem volt ehhez az egészhez. Elköszöntem a fiúktól, majd el indultam gyalog a több mint egy órás útra. Út közben, nem nagyon figyeltem az utat, ennek köszönhetően neki is mentem valakinek, de szerencsémhez híven én estem a földre.

-Bocsi, jól vagy?- kérdezte az illető.

-Persze, de nekem kéne elnézést kérnem, én nm figyeltem  néztem fel mosolyogva ám a mosoly hamar lefagyott az arcomra.

-Va-valami baj van? Van valami az arcomon?

-M-mi? Ja nem, csak nagyon ismerős vagy nekem.

-Hát igen, biztos a Teen top-ból- nevetett.

-Nem. Ezen ő eléggé meg lepődött.

-Mond véletlenül nem lakattál te valamikor Seongnam-ban?- tettem fel a hülye kérdést.

-De, miért?

-Mert én laktam ott egy pár évet, és volt egy barátom, akit Lee Chan Hee-nak hívtak és nagyon hasonlított rád- vakartam meg fejem. Erre ő csak ki kerekedett szemekkel nézett rám.

-Hugi?- nyögte ki végül, mire én fel emeltem a fejem- mármint MinAh, te vagy az?

-Igen, szia bátyó- mosolyogtam, mire Chunji magához ölelt.

-Nem kapok levegőt-nyöszörögtem karjai között, mire lazított ölelő karjain, de még nem engedett el.

-Most éppen Szöul?- engedett el végül. Én csak bólogattam, mire megint meg ölelt.

-És, hogy állsz a tánccal meg az énekléssel?

-Hát....hogy is mondjam, én már le tettem arról, hogy idol legyek, még mindig csinálom kedv tevésképp, de inkább a tanulásra figyelek. De sajnos most mennem kell, mert anya vár és ha nem érek oda akkor az én drága bátyómnak nem lesz kit ölelgetnie- nyújtottam ki nyelvem.

-Oké-biggyesztette le száját- de a számodat azért még meg adod?

-Persze. Meg adtam neki a számom, és már rohantam is, hogy még időben oda érjek anyához.

-Már, azt hittem ide se érsz- támadott le anya. Bocsánatot kértem, majd elmentünk megvenni a ruha anyagokat. Miután sikerült, éppen a boltból mentünk ki, amikor anyát felhívta apa.

-Mit mondott apa?

-Sietnünk kel, mert vacsora meg hívást kaptunk.

-Mi? De kikhez, meg miért?

-Tudod apád lett az igazgató és egy céges meg beszélés, de úgy tudom, hogy akikhez megyünk, egy nagyon helyes fiúk van- mosolygott anya.

-És ezzel én mit kezdjek?- emeltem fel szemöldököm, mire anya csak nevetve megvonta a vállát. Haza érve kiválasztottam a ruhámat, aztán elmentem fürdeni. Fel öltöztem kisminkeltem magam és kivasaltam a hajam.

Egy kb apával egy idős férfi nyitott ajtót, kicsit hasonlított Woo Ji Ho apjára, de már régen volt, biztos csak keverem a dolgokat. Illedelmesen köszöntem, majd egy női hangra kaptam fel a fejem.

-Azonnal gyere le és üdvözöld a vendégeket-kiabálta, mintha az emeleten zajlott volna.

-Meg mondtam, hogy nem érdekel...nem vagyok kíváncsi senkire sem, nem is itt kéne lennem-hallottam egy fiú hangot is. Még egy pár kedves szó elhagyta a nő száját, majd hirtelen a lépcsőn két alakot véltem fel fedezni. Az asszony oda ment anyához és meg ölelték egymást. Ez meg mi volt?

-MinAh drágám, már meg sem ismersz- öellt meg engem is a hölgy. Na jó kik ezek za emberek?

-Hát igen, rég volt már. De mint látom Ji Ho sem ismer fel minket.-mondta apa.

-Hát igen, de, hogy egymást sem ismerik meg- nevetett a nő is. Mi csak furcsán néztünk egymásra. Majd hirtelen le esett amit apa mondott.

-Ji Ho? Mármint Woo ji Ho?

-Na végre valakinek le esett- nevettek fel az ősök. Vajon ő fel ismer engem, vagy emlékszik még rám?